Vízimalmok kalákában

2013 augusztus 11-17. között pápateszériek, győriek, soproniak, székesfehérváriak, budapesteik - közel harmincan - az egykor volt 25 pápateszéri malom túraútvonalát mértük föl és részt vettünk egy jellegzetes pápateszéri vízimalom 5:1 léptékű modelljének elkészítésébena. A tábor a Norvég Civil Alap támogatásának köszönhetően a Magyarország Természeti és Kulturális Örökségéért Alapítvány szervezetépítését, önkéntes csapatának erősítését is segítette. Az alábbiakban Laposa Tibor képeit adjuk közre a vízimalmos tábor életéből. A táborról készült egy film is, a rövidebb változat itt, a hosszabb itt látható.



A vízimalmos tábor résztvevői
álló sor, balról jobbra: Dr. Hajósy Adrienne, Papp Alexadra, Obermayer András, Tajler Eszter, Aczél Bence, mögötte a teraszon Gerencsér Károly, Tóth Márton, Gergely Sándor, Nagy Martina, Nagy Péter, Cuba Olga, Fülöp Ádám, Laposa Tibor
guggolnak: Balczó Dorottya, Bihari László, Tömöri Balázs, Eisenbeck Tamás.

 

Nagy Péter az egykor volt 25 pápateszéri vízimalom jelentőségéről beszél.

 

A hallgatóság egy része: (balról jobbra) Fülöp Ádám, Cuba Olga, Tömöri Balázs, Obermayer András

 

Ilkó Sándor asztalosműhelyében készül a Bögi malom 5:1 léptékű modellje. Háttérben a Bögi malom 1975-ös felmérésekor készült kép.

 

Ilkó Sándor asztalosműhelyében készül a Bögi malom igazi, 1:1 léptékű vízikereke is.

 

A vízimalmos tábor résztvevőinek egy csoportja a felújítás alatt álló Bögi malom előtt.

 

A felújítás alatt álló Bögi malomban Nagy Péter és Horváth Balázs malomtulajdonos a '75-ös felméréskor készült képet igazítják oda, ahol az készült...

 

A felújítás alatt álló Bögi malom, előtti Horváth Balázs malomtulajdonos.

 

Nagy Péter és Ilkó Sándor vizsgálják az Andrásy (Horváth) malom épségben megmaradt gerendelyét, rajta a szárazkerekkel és fogakkal.

 

Nagy Péter és Obermayer András az Andrásy (Horváth) malom szárazkerekének egy fogával, amely mintául szolgál majd a Bögi malom eredetijének és 5:1 léptékű modelljének készítéséhez.

Az Andrásy (Horváth) malom a Bányaéren.

-

A vízimalmos táborról készült válogatás itt, az összes kép pedig itt látható.



<< Vissza