Energiás szemléletformálás a Bakonyvasút Napján

A MOTK Alapítvány a Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség alapító partnerszervezete, programjain rendeszeresen részt veszünk – így természetes volt, hogy a KEHOP-5.4.1-16-2016-00810 azonosító számú, Természet és Energia – program az energiatudatos gondolkodás és életmód elősegítésére című pályázatunkban vállaltuk, hogy interaktív kiállítással és energetikai tanácsadással veszünk részt a Bakonyvasút Napján, 2020. szeptember 19-én.



Amint a fotókon is látható, a rendezvény jól sikerült – annak ellenére, hogy a koronavírus járvány második hulláma korlátozta a lehetőségeinket. A Bakonyvasút Napja központi helyszínen, a zirci vasútállomás területén 2020. szeptember 19-én, szombaton 11.00-16.00 óra között több százan tekintették meg interaktív kiállításunkat, kaptak tanácsokat az energiatakarékos, környezetbarát használatára. A 6 lépés az éghajlat védelméért című játékos kérdőívünket a helyszínen több mint 350 fő töltötte ki és adta be az ÖKOMATA nyílásán. A tanácsadó standunkat felkereső gyerekek napelemes összeszerelő játékok segítségével ismerkedhettek meg a megújuló energiaforrások adta lehetőségekkel. A program megvalósításában a Magyarország Természeti és Kulturális Örökségéért Alapítvány szakértői és önkéntesei működtek közre.

 

 

 

-



<< Vissza