MOTKA önkéntesek képzése Pápateszéren

Az Európai Hulladékcsökkentési hét magyar programjaihoz kapcsolódóan, az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázati támogatásával rendeztünk 3 napos képzést a MOTKA alapítvány önkénteseinek és partnereinkenk 2018 november 16-18. között Pápateszéren, a Reflex Ökológiai Központ és Erdei Iskolában. A képzés sikeres volt, Pápateszérről és a vele szomszédos településekről, valamint Győrből, Sopronból, Gödöllőről és Budapestről mintegy 20 fő vett részt a hulladékképződés megelőzését szolgáló képzésünkön és az ahhoz kapcsolódó önkéntes napon. Az alábbiakban képekben foglaljuk össze az eseményt. A képek itt is láthatók

Tovább...

Pápateszér a levéltárakban

A pápateszéri vízimalmok levéltári dokumentumainak kutatása közben jutottam el 2016 februárjában a Pápai Levéltárba, ahol Petrik Iván főlevéltáros úr szíves  útmutatása alapján előbb a pápateszéri malmok 1860-as években felvett telekjegyzőkönyveit, majd Pápateszér község 1943/44-es iratait kezdtem tanulmányozni.
A  pápateszéri vízimalmok telekjegyzőkönyvei azok számára lehetnek érdekesek, akiket érdekel, kik voltak a pápateszéri malmok tulajdonosai az elmúlt százötven évben. Több pápateszéri malomingatlan ma is a molnárok leszármazottainak tulajdonában van, mások időközben gazdát cseréltek, ám az egykori malomingatlanok többsége ma is pápateszériek tulajdonábn van.
Vigyázzanak rá, óvják és legyenek rá büszkék, hogy egykor Pápateszéren működött a legtöbb - szám szerint 25 - patakmalom Magyarországon!
A pápateszéri vízimalmok telekgyezőkönyvei itt, a telekkönyvi betétek itt, a malmok vízikönyvi dokumentumai itt, a malomingatlanok XIX. századi kataszteri térképi ábrázolása itt található.
A Pápateszéri malmok vízikönyvei beszerezhető a könyv kiadójánál (MOTK Alapítvány - 9024 Győr, Bartók Béla út 7.), digitális változata letölthető innen.

A vízikönyvi dokumentumok, a malmok térképi jelölése és a malombirtokok telekjegyzőkönyveinek tanulmányozása után Pápateszér község általános iratait kezdtem tanulmányozni, eddig az 1943-as és az 1944-es évek iratait néztem át. Közvetlenül a vízimalmokra vonatkozó iratot nem találtam, ám a település életének második világháborús időszakából több érdekes dokumentum is előkerült, ezek digitális másolatai itt találhatóak.

Jó kutakodást!

Nagy Péter
a Pápateszéri malmok vízikönyvei szerzője
a Pápateszéri Települési Értéktár Bizottság elnöke
a Reflex Környezetvédő Egyesület programvezetője
a Magyarország Természeti és Kulturális Örökségéért Alapítvány titkára

Tovább...

Alapdokumentum a pápateszéri patakmalmok kutatásához

Az elmúlt évek levéltári kutatásai eredményeképpen összeállítottam egy alapdokumentumot, amely a 25 pápateszéri vízimalom nevét, telekjegyzőkönyvi, telekkönyvi adatait, földrajzi koordinátáit és egyéb adtait tartalmazza. A csatolt fájlban található szövegek és adatok szabadon felhasználhatók a forrás feltüntetésével.

Nagy Péter
Magyarország Természeti és Kulturális Örökségéért Alapítvány
9024 Győr, Bartók Béla út 7.

Tovább...

Reflex 30 - Reflexikon

Nagyszerűen sikerült a Reflex jubileumi, harminc éves születésnapi rendezvénye a győri Széchényi Egyetem Apáczai Karán. A Leflexikon kiállítás megnyitóján dr. Halbritter András, Horváth Ferenc, dr. Kalas György, Nagy Péter és Lajtmann Csaba - az egyesület vezetősége köszöntötték a megjelenteket és emlékeztek vissza a környezetvédő céllal Magyarországon elsőként bejegyzett egyyesület három élvtizedes történetére. Horváth Ferenc, az egyesület elnöke megemlékezett a tizenkét alapító tagról, köztük Bálint Csabáról és Gaál Józsefről, akik már nincsenek közöttün. Emlékeztetett arra, hogy az alapítás óta eltelt három évtizedben sok minden változott a világban, ma már mások a politikai, a gazdasági és a társadalmi viszonyok, ami nem változott az a Reflex. „Maradtunk ugyanazok, akik voltunk, erős szakmai hátérrel működő, megalkuvást nem ismerő, elhivatott civil szerveződés. Ez ad erőt és reményt, hogy tovább vigyük az alapítók által kitűzött célokat.”
A Reflex 30 évét bemutató LEFLEXIKON kiállítás megnyitása, a születésnapi torta elfogyasztása és a köszöntők elhangzása után az Apáczai Kar dr. Barsi Ernő nevét viselő dísztermében a Kajárpéci Vízirevű  adta elő a Reflex felkérésére készült darabját A DZSUNGEL KÖNNYE CÍMMEL.
A harminc éves Reflex Környezetvédő Egyesület születésnapi rendezvényét a Bástya vendéglő különtermében prököltparti és baráti beszélgetés zárta.

További képek itt

Tovább...

Pápateszéri vízimalmok - a malmok elnevezése

A vízikönyvi dokumentumokban használt malomnevek és a telekjegyzőkönyvek adatai között ellentmondás van két pápateszéri malom esetében. 2014-ben megjelent könyvemben - a vízikönyvi dokumentumok alapján - Alsó malomnak neveztem a Körtvél patakon másodikként épült Sábicz malmot; és Tóth János malom néven írtam le a Bánya-éren nyolcadikként épült Pápateszéri Községi (későbbi nevén Zacsovics) malmot. Miután a vízikönyvek levéltári dokumentumai után feldolgoztam a 25 pápateszéri vízimalom telekjegyzőkönyveit is, világossá vált, hogy a Tóth János malom elnevezés a Sábicz malommal, az Alsó malom név a Pápateszéri Községi malommal azonos.

Tovább...

A Péri Öveges József Általános Iskola csapata nyerte a kisbajcsi környezet- és természetismereti vetélkedőt

Harmadik alkalommal hirdetett környezet- és természetismereti vetélkedőt a Kisbajcsi Vörösmarty Mihály Általános Iskola a térség általános iskoláinak 2017. november 16-án. A versenyfelhívásra a házigazdák mellett 6 környékbeli iskola csapata jelentkezett: a Gönyűi Széchenyi István Általános Iskola, a Győrladamér Községi Általános Iskola, a Győrzámolyi Petőfi Sándor Általános Iskola, a Kunszigeti Két Tanítási Nyelvű Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, a Nagyszentjánosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola, valamint a Péri Öveges József Általános Iskola.

A szoros versenyben a Péri Öveges József Általános Iskola csapata – Nagy Annabella, Nyéki Dániel, Sándorfi Luca, Nagy Júlia, felkészítő tanár – Molnár János végzett az első helyen.

 

A házigazda Kisbajcsi Vörösmarty Mihály Általános Iskola csapata – Takács András, Schreier Elizabet, Nagy Kira, Szabó Petra, felkészítő tanár Jászné Petrovicz Márta és Szabó Miklós –mindössze 1 pont különbséggel lett második.

A Kunszigeti Két Tanítási Nyelvű Általános és Alapfokú Művészeti Iskola csapata – Szalai Álmos, Szalai Adrián, Tóth Dániel, Varga Petra, felkészítő tanár Farkas Liza – a harmadik helyen végzett.

Tovább...

5. Pápateszéri Malomkupa - 2017 október 14.

Scvarcz Sándor pápateszéri vízimalma, korábbi nevén a Kapcsándi malom második alkalommal adott otthont malomjáték vándorkupának. Az V. Pápateszéri Malomkupa gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriáiban több mint 30  versenyző mérettette meg magát 2017 október 14-én, szombaton 14 órakor.  A verseny ötletgazdája Nagy Péter, szervezője Kuti Melinda, versenybíró Forsthofer István. Az eredményhirdetésre az I. Pápateszéri Vízimalmos Napok zárásaként a Reflex Erdei Iskola és Ökológiai Központ udvarán került sor 17 órakor. A vetélkedő résztvevő és díjazottjai  Völfinger Béla polgármestertől vehették át az emléklapokat, okleveleket, érmeket. A gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriák győztesei, Nagy Dávid, Beszprémi Fanni, Birkás Géza  1 évre kapták meg a vándorkupákat.

5. Pápateszéri Malomkupa a Schvarcz (Kapcsándi) malom udvarán, 2017 október 14-én

5. Pápateszéri Malomkupa a Schvarcz (Kapcsándi) malom udvarán, 2017 október 14-én

A Pápateszéri Malomkupa 3 vándorserlege (gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriában)

A kategóriák legjobbjai 20217-ben:
felnőtt:
1. Birkás Géza
2. Bolla Tímea
3. Gulicz László
ifjúsági:
1. Beszprémi Fanni
2. Nagy Zsolt Gyula
3. Kis Roland
gyermek:
1. Nagy Dávid
2. Nagy Krisztián
3. Mezős Marcell


Az 5. Pápateszéri Malomkupa és a Pápateszéri Vízimalmos Napok megrendezését a Földművelési Minisztérium  HUNG-2017/4497 pályázata támogatta.

Tovább...

Vízimalmos tábor és könyvbemutató - 2017

A hathalmi malom helyének pontos meghatározása – ez volt az idei vízimalmos tábor egyik terepi programja. A Pápateszérrel határos községek egykori vízimalmainak helyét már 2015-ben sikerült meghatározni a www.mapire.eu honlapon elérhető georeferált térképek, különösen az 1857-ben felvett kataszteri térkép segítségével.
Beírtuk okostelefonjainkba a malom helyének koordinátáit, majd elindultunk – Adrienne, András, Violetta és Péter. Violetta bakonytamási lakosként javasolta, hogy keressük meg a Jókay család (Jókai Mór rokonai) közelben található temetkezési helyét. A Gicről Nagydémre és Lovászpatonára vezető úton Hathalom puszta után egy nemrég felállított táblán IHÁSZ ÉS JÓKAY CSALÁD SÍRKERTJE felirat jelezte, merre keressük a temetőt. Szerencsénkre éppen arra járt egy traktoros, aki megmutatta merre kell menni. A temetőhöz (és az egykori hathalmi vízimalomhoz) vezető utat kapu zárja el, amit a barátságos traktoros útmutatása alapján ki szabad nyitni, csak arra kell ügyelni, hogy csukjuk is be magunk után miután bementünk, s ugyanígy tegyünk, ha elérünk a temetőhöz.
 A sírok felirata szerint 1972-ben még ide temetkeztek. Az 1990-es években a média arról tudósított, hogy a kárpótlást követően a környék új földtulajdonosa még halottak napján sem engedte be a temetőbe igyekvő látogatókat. Mára szerencsére változott a helyzet, 2017-ben, a reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezték és látogathatóvá tették a sírkertet.
 

Tovább...

Pápateszér község felvételi előrajzai

A vízikönyvek, telekjegyzőkönyvek és a telekkönyvi betétek után 2017 március 30-án megkezdtem a pápateszéri vízivamalmok telekkönyvi térképeinek kutatását a MNl Veszprém Megyei Levéltára pápai levéltárában. Elsőként Pápateszér község 1920-ban készült felvételi előrajzait néztem át. Az iratcsomag 121 ívet tartalmaz. Az első térkép címe:

PÁPATESZÉR

község sokszögelése

A belsőség sokszögelési és mérési vonalhálózata.

Méretarány 1 : 5760

XIV. b.

A telekkönyvi térképek 21 vízimalot jelölnek 1920-ban. 19 műkődő malom, 2 - a Fancsali és az  Izsa - már nem működik, de még áll az épület. A felvételi előrajzokat 1920 XI.30 – VI.20. Között Takács Ferenc mérnök, Kovács János állami segédmérnök, Keserű Imre áll. mérnöksegéd és (nehezen olvasható név) áll. főmérnök készítette. A helyszínelésnél bejelentett és feltalált eltéréseket kijavította: Malatinszky László főmérnök. A térképeket 2007 nov. 30-án digitalisan archiválták. Apápateszéri vízimalmokat jelölő telekkönyvi térképek itt láthatók.

Nagy Péter

Abda, 2017 április 4.

Tovább...

Teszér úrbéri szerződése

Az úrbéri szerződések megkötésekor vármegyei tisztviselőket küldtek a községekbe, akik Mária Terézia királyi rendelete értelmében kilenc kérdést tettek föl a település elöljáróinak. Teszérre Rohonczy György alszolgabíró és Lehen József esküdt látogatott el 1768. június 9-én a királynő képviseletében. A pápai uraságot Tóth István tiszttartó, a községet Tóth Takács György bíró, Szabó György, Bolla István, Bolla Imre és Lukács János esküdtek képviselték.

Az alábbiakban és a csatolt dokumentumokban olvasható Teszér úrbéri szerződése, valamint a kérdésre adott teszéri válaszok.

A kilencedik kérdésre adott válaszokból kiderül, hogy míg Teszér és Csót lakói örökös jobbágyai földesuruknak, addig Tamási lakói szabadon költözhetnek, csakúgy mint az 1730-as években újratelepített Fenyőfő, Ság, Szentiván és Szűcs lakói.

Tovább...

|<<  |<  1  2  3  4  5  6  7  8  9  >|  >>|