Pápateszér község felvételi előrajzai

A vízikönyvek, telekjegyzőkönyvek és a telekkönyvi betétek után 2017 március 30-án megkezdtem a pápateszéri vízivamalmok telekkönyvi térképeinek kutatását a MNl Veszprém Megyei Levéltára pápai levéltárában. Elsőként Pápateszér község 1920-ban készült felvételi előrajzait néztem át. Az iratcsomag 121 ívet tartalmaz. Az első térkép címe:

PÁPATESZÉR

község sokszögelése

A belsőség sokszögelési és mérési vonalhálózata.

Méretarány 1 : 5760

XIV. b.

A telekkönyvi térképek 21 vízimalot jelölnek 1920-ban. 19 műkődő malom, 2 - a Fancsali és az  Izsa - már nem működik, de még áll az épület. A felvételi előrajzokat 1920 XI.30 – VI.20. Között Takács Ferenc mérnök, Kovács János állami segédmérnök, Keserű Imre áll. mérnöksegéd és (nehezen olvasható név) áll. főmérnök készítette. A helyszínelésnél bejelentett és feltalált eltéréseket kijavította: Malatinszky László főmérnök. A térképeket 2007 nov. 30-án digitalisan archiválták. Apápateszéri vízimalmokat jelölő telekkönyvi térképek itt láthatók.

Nagy Péter

Abda, 2017 április 4.

Tovább...

Teszér úrbéri szerződése

Az úrbéri szerződések megkötésekor vármegyei tisztviselőket küldtek a községekbe, akik Mária Terézia királyi rendelete értelmében kilenc kérdést tettek föl a település elöljáróinak. Teszérre Rohonczy György alszolgabíró és Lehen József esküdt látogatott el 1768. június 9-én a királynő képviseletében. A pápai uraságot Tóth István tiszttartó, a községet Tóth Takács György bíró, Szabó György, Bolla István, Bolla Imre és Lukács János esküdtek képviselték.

Az alábbiakban és a csatolt dokumentumokban olvasható Teszér úrbéri szerződése, valamint a kérdésre adott teszéri válaszok.

A kilencedik kérdésre adott válaszokból kiderül, hogy míg Teszér és Csót lakói örökös jobbágyai földesuruknak, addig Tamási lakói szabadon költözhetnek, csakúgy mint az 1730-as években újratelepített Fenyőfő, Ság, Szentiván és Szűcs lakói.

Tovább...

Molnárcsaládok Pápateszéren

Vízimalmok tulajdonosai Pápateszéren - az 1860-as évektől napjainkig címmel tartottak vetítettképes előadást a község Polgármesteri Hivatalában, 2016 december elsején késő délután. A megjelenteket Völfinger Béla polgármester köszöntötte, majd átadta a szót Nagy Péternek. A pápateszéri malmok vízikönyvei című könyv szerzője, a Reflex Környezetvédő Egyesület munkatársa bő évtizede helytörténeti kutatóként, kiállítások rendezőjeként, 2015-től a Pápateszéri Értéktár Bizottság elnökeként foglalkozik a páratlan kultúrtörténeti értéket képviselő 25 pápateszéri malom feltárásával.

A 25 pápateszéri malomingatlan telekjegyzőkönyveit – ezek rögzítik hitelt érdemlően a malomingatlan (korabeli kifejezéssel a tér), valamint a malomépület tulajdonosainak nevét - az 1860-a években vették fel. E dokumentumokból tudjuk minden kétséget kizáróan megállapítani, mikor, kik voltak a pápateszéri malmok tulajdonosai.
A pápateszéri vízimalmok telekjegyzőkönyvei azok számára lehetnek érdekesek, akiket érdekel, kik voltak a pápateszéri malmok tulajdonosai az elmúlt százötven évben. Több pápateszéri malomingatlan ma is a molnárok leszármazottainak tulajdonában van, mások időközben gazdát cseréltek, ám az egykori malomingatlanok többsége ma is pápateszériek tulajdonában van.
Vigyázzanak rá, óvják és legyenek rá büszkék, hogy egykor Pápateszéren működött a legtöbb - szám szerint 25 - patakmalom Magyarországon!

Völfinger Béla polgármester köszönti a megjelenteket.

 

Nagy Péter, a rendezvény előadója

Tovább...

Környezet- és természetismereti vetélkedő a Kisbajcsi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában

A Kisbajcsi Vörösmarty Mihály Általános Iskola második alkalommal hirdetett környezet- és természetismereti vetélkedőt a környék iskoláinak. A 2016 november 17-én megrendezett vetélkedő szakmai hátterét (kérdések, feladatok összeállítása, zsűri, díjak) a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is a Reflex Környezetvédő Egyesület biztosította, a SZE Apáczai Csere János Kar, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Pannon-Víz Zrt. közreműködésével.

A felhívásra idén hat iskola hét csapata jelentkezett, a Győri Váczi Mihály Általános iskola két csapattal, a Győri Móricz Zsigmond Általános iskola, a Győrzámolyi Petőfi Sándor Általános Iskola, a Győrladamér Községi Általános Iskola, a Gönyüi Széchenyi István Általános Iskola és a házigazda Kisbajcsi Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI egy-egy négyfős csapattal vett részt.

A vetélkedőt a házigazdák csapata - Bazsó Botond, Kovács Alexandra, Schreyer Elizabet, Takács András - nyerte. Második helyen a Gönyüi Széchenyi István Általános Iskola csapata - Balogh Balázs, Horváth Lilla Zsófia, Pánczél Zoltán, Vedre Boglárka - végzett. A harmadik helyet a Győri Móricz Zsigmond Általános Iskola csapata - Bagó Tamás, Gábriel Tamás, Kollár - Nagy Melinda, Pasztendorf Anna - szerezte meg.

Tovább...

Pápateszéri malmok a kataszteri térképen

Pápateszér első kataszteri térképét 1857-ben vették fel. A térkép 25 pápateszéri malmot jelöl a
malomépület és (ahol volt) a malomtó helyrajzi számával. 8 malomnál külön helyrajzi szám jelöli a
hozzá tartozó kertet is. A térkép georeferált, az interneten is elérhető változata (www.mapire.eu)
segítségével tudjuk meghatározni a pápateszéri malmok helyét ott is, ahol ma már nem áll a
malomépület és a romok sem fellelhetők. Ezek a következők: B1., B2., B3, B14, S1, S4, S5. A 2016 novemberi állapot szerint tehát a Bánya-éren 4, a Szakács-éren 3 malom helyét az 1857-es kataszteri térkép földrajzi koordinátáinak segítségével tudjuk meghatározni. E malmok azonosító jelét és nevét pirossal jelöltem. A földrajzi koordináták és saját GPS, vagy GPS funkcióval rendelkező okostelefon segítségével bárki maga is megkeresheti a pápateszéri vízimalmokat.
A csatolt pdf fájlt megnyitva, az 1857-es kataszteri térkép kinagyított részletei alatt hivatkozásokat találunk, ezekre kattintva a www.mapire.eu honlapon az opciók között beállíthatjuk, melyik google térképet szeretnénk látni a korabeli kataszteri térkép alatt , így a 160 éves térképi jelöléstől a mai állapothoz jutunk, akár az OpenStreetMap térképet, akár a legfrissebb műhold térképet választjuk. A térképi rétegek áttűnését 0 - 100 % között változtatva, néhány méter pontossággal meghatározhatjuk a keresett malom helyét. Fedezzük fel együtt a 25 pápateszéri vízimalmot!

Tovább...

Pápateszéri Malom Kupa – 2016.10.01.

Versenyzők és szervezők, játékosok és szurkolók, közel harmincan voltunk szombaton délelőtt a 3. Pápateszéri Malom Kupa résztvevői a művelődési ház nagytermében. Amint tavaly a plébánia kertjében, úgy idén itt is a fiatalok voltak többségben. Gyermek kategóriában 6, az ifjúsági korcsoportban 14, a felnőttek között 4 játékos vállalta a megmérettetést. Gyermek kategóriában Veidinger Ákos, az ifjúságiak korosztályában Nyári Alexander, a felnőttek között Bolla Tímea végzett az első helyen. Utóbbiak az aranyérem és az 1. helyezettnek járó oklevél mellett az ifjúsági és a felnőtt vándorkupát is hazavihették, nevük fölkerül a vándorkupa tavalyi győztesei – Gulicz Ferenc - felnőtt és Beszprémi Fanni ifjúsági – mellé. A gyermek kategória legjobbjai az oklevél mellé Tibi csokit vihettek haza. További képek itt, video itt.

Tovább...

Malomtábor 2016 – Pápateszér, augusztus 22-26.

Résztvevők: Dr. Hajósy Adrienne, Obermayer András, Giricz Teréz, Horváth Pál, Kuti Melinda, Kundi Géza, Kundi Kornél, Kundi Viktor, Milinszki Tibor, Lajtmann Józsefné, Hegedűs Tibor, Nagy Péter, Pásztorné Üveges Hajnalka, Pásztor Kinga, Pásztor Noémi, Szűcs Gábor.
A képeket készítették: dr. Hajósy Adrienne (HA), Obermayer András (OA), Nagy Péter (NP) és Pásztorné Üveges Hajnalka (PH).

Tovább...

Pápateszér a levéltárakban

A pápateszéri vízimalmok levéltári dokumentumainak kutatása közben jutottam el 2016 februárjában a Pápai Levéltárba, ahol Petrik Iván főlevéltáros úr szíves  útmutatása alapján előbb a pápateszéri malmok 1860-as években felvett telekjegyzőkönyveit, majd Pápateszér község 1943/44-es iratait kezdtem tanulmányozni.
A  pápateszéri vízimalmok telekjegyzőkönyvei azok számára lehetnek érdekesek, akiket érdekel, kik voltak a pápateszéri malmok tulajdonosai az elmúlt százötven évben. Több pápateszéri malomingatlan ma is a molnárok leszármazottainak tulajdonában van, mások időközben gazdát cseréltek, ám az egykori malomingatlanok többsége ma is pápateszériek tulajdonábn van.
Vigyázzanak rá, óvják és legyenek rá büszkék, hogy egykor Pápateszéren működött a legtöbb - szám szerint 25 - patakmalom Magyarországon!
A pápateszéri vízimalmok telekgyezőkönyvei itt, a malmok vízikönyvi dokumentumai itt, a malomingatlanok XIX. századi kataszteri térképi ábrázolása itt található.
A Pápateszéri malmok vízikönyvei beszerezhető a könyv kiadójánál (MOTK Alapítvány - 9024 Győr, Bartók Béla út 7.), digitális változata letölthető innen.

A vízikönyvi dokumentumok, a malmok térképi jelölése és a malombirtokok telekjegyzőkönyveinek tanulmányozása után Pápateszér község általános iratait kezdtem tanulmányozni, eddig az 1943-as és az 1944-es évek iratait néztem át. Közvetlenül a vízimalmokra vonatkozó iratot nem találtam, ám a település életének második világháborús időszakából több érdekes dokumentum is előkerült, ezek digitális másolatai itt találhatóak.

Jó kutakodást!

Nagy Péter
a Pápateszéri malmok vízikönyvei szerzője
a Pápateszéri Települési Értéktár Bizottság elnöke
a Reflex Környezetvédő Egyesület programvezetője
a Magyarország Természeti és Kulturális Örökségéért Alapítvány titkára

Tovább...

Kivágták a Hős Fát

- 2016 február 9-én, kedden - egy nappal a szerdára bejelentett demonstrácó előtt - kivágták a Hős Fa címet elnyert körbeépített győri vadgesztenyefát. (fotó: Reflex Környezetvédő Egyesület)

 

Tovább...

JÁRMŰBEMUTATÓ ÉS TURISZTIKAI KÜLÖNVONAT A BAKONYVASÚTON

Különleges járműbemutató és turisztikai különvonatot indít a Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség 2016. november 5-én 9:30 órakor Győrből Pannonhalma, Tarjánpuszta, a Cuha-völgyi állomások, Zirc érintésével Veszprémbe és vissza. (részletes menetrend és program a csatolt dokumentumban. A vonat egy GySEV által üzemeltetett 5047-es Jenbacher motorkocsiból áll. A Bakonyvasút Szövetség célja, hogy a különvonattal felhívja a figyelmet a vidéki vasutak, köztük a Bakonyvasút sanyarú járműellátottságára, arra, hogy a ma közlekedő elavult mozdonyos vonatok nemcsak környezetszennyezőek, de rendkívüli pazarlást is jelentenek, hogy a Bz motorvonatok utazási komfortja, műszaki állapota nem felel meg az utazóközönség indokolt elvárásainak. A különvonatra azért most kerül sor, mert a GySEV Zrt 5 darab ilyen, használt, de az itt közlekedőknél jóval korszerűbb, és jobb műszaki állapotú motorkocsit értékesít, és a közeljövőben további 7 darab is eladhatóvá válik. Ha a MÁV-Start megvásárolná őket, nem csak a Bakonyvasúton, de a Győr-PápaCelldömölk, és a Pápa-Csorna vasútvonalakon is megoldanák az évtizede várt járműcserét, és a régióban utolsóként ezeken a vasútvonalakon is az elvárásoknak megfelelő körülmények között utazhatnának a győri elővárosi, és a városközi utasok. A különvonat másik oka, hogy Győrből 5 éve nincs megfelelő időpontban olyan kirándulóvonat, amellyel legalább hétvégén eljuthatnának a kirándulók a Magas-Bakony állomásaira, megállóhelyeire. Ráadásul a délutáni órákban 6 órán keresztül Győr irányába sem közlekedik hétvégén vonat. A Bakonyvasút Szövetség korábban kezdeményezte egy a nyári időszámítás idején Győrből Zircre hétvégén fél 10-kor induló kirándulóvonat elindítását, mely mind az eljutás, mind a hazautazás tekintetében megoldaná a hiányt. A különvonat a hiányzó vonat javasolt időpontjában közlekedik.

 

Tovább...

|<<  |<  1  2  3  4  5  6  >|  >>|